Összefoglaló előnézete
A modern építészet lelkének felfedezése: Egy érzékelési utazás
Sziasztok! Képzeljétek el, hogy egy nagy, merész modern épület előtt álltok – gondoljatok valami Le Corbusier vagy Mies van der Rohe által tervezettre. Tudjátok, azok a letisztult vonalakkal rendelkező épületek, talán kissé szikárak, talán kissé lenyűgözőek. Évszázadok óta arra tanítottak minket, hogy ezeket a struktúrákat tiszta forma, funkció vagy valami magasztos elmélet lencséjén keresztül vizsgáljuk. De mi van akkor, ha van egy egész más réteg is, valami… emberibb? Ez az, amibe ez a könyv beleás, és őszintén szólva, ez egy elég klassz módja annak, hogy elkezdjük látni ezeket az épületeket.
A régi iskola vs. az új módszer
Gondoljatok bele, hogyan néztek a művészettörténészek a művészetre. Sokáig, különösen a régebbi, figuratív alkotások esetében, minden a témamegjelölés, a történelmi kontextus, a művész életrajzának felismeréséről szólt. Aztán a művészeti világban furcsa és absztrakt dolgok kezdődtek. Hirtelen egy festékfröccsenés vagy egy furcsa forma nem képviselt egy nyilvánvaló 'dolgot'. A műkritikusoknak és elméletíróknak új módokat kellett kitalálniuk a beszédre. Elkezdtek azon gondolkodni, hogyan éli meg a néző a művészetet, milyen érzelmeket vált ki, hogyan játszanak a színek és formák az elméjükben. Itt kezdett igazán beszivárogni az empátia ötlete – megpróbálni érezni, mit próbál átadni a művész, vagy akár mit 'érezhet' maga a műalkotás. Körülbelül ugyanebben az időben, a 19. század végén és a 20. század elején, a pszichológusok és gondolkodók is